Keresés

CSVMG E-NAPLÓ

KRÉTA
Képtalálat a következőre: „kréta”(forrás: pixabay.com)

A Krétában már elérhető az e-ügyintézési felület.
Hírek
Nyári TÁBORJÁRÓ EXPEDÍCIÓ rendkívüli árengedménnyel!
Tájékoztató és jelentkezési lap:
Gimnáziumi felvételi jegyzék
Csokonai ECHO - 6. szám
Megjelent a Csokonai ECHO márciusi száma, benne többek közt: a testvériskolánk bemutatása, interjú a leendő 9-es osztályfőnökökkel, valamint Fölker Sára röplabdázóval, művészeti és kadét programok, iskolai rendezvények, s persze ismét sok-sok siker.
Pótfelvételi március 14-én
Szóbeli felvételi beosztása
Történet

Iskolánk története



Augusztus elején (8-án?) találkoztunk az akkorra már elkészült Babits Gimnáziumban. Legtöbben akkor találkoztunk eBőrfestő logólõször, bár voltak köztünk régi ismerõsök is.

Pár nap múlva felkerekedtünk, és igazgatónõnk vezetésével megkerestük az épülõ iskolát. A lakótelepen épülõ házak, építési törmelék, gödrök között mégis odataláltunk. Akkor ért az elsõ meglepetés minket. Azt addig is tudtuk, hogy az iskola, melyhez összeverõdtünk, még nincs készen. Akkor már sejtettük...

Elkezdtük gyûjteni a gyerekeket. Óvodai, önkormányzati listák alapján próbáltuk értesíteni õket az iskolakezdésrõl, osztályba sorolásról. Utcanevek nem voltak, kaputelefon, postaláda alig. A házakat csupán helyrajzi számuk alapján lehetett - volna - megtalálni, de azt a legritkábban tûntették fel magán a házon. Így egy-egy Nagy, illetve Kis vezetéknevû tanulót nem volt egyszerû megtalálni.

Minden héten megnéztük, hogyan készül az iskola. Elkeseredve láttuk a sok "lógó" építõipari segédmunkást. Egy lapát körül öten álltak. Közben nem kis munkával megtaláltuk a gyerekeket, az osztályok mellé tanítók és tanárok is kerültek. Csak iskola nem volt. Elkezdtünk irigykedni a Babitsra. Készen volt, szép volt, jól felszerelt. Nem is készült el idõre az iskolánk. Helyet kellett keresni kb. 900 gyereknek. Egy részük a napközis táborban, más részük a Babits Gimnáziumban, illetve a Lakkozó utcai iskolában kapott helyet. Ha esett az esõ, a napközis tábor elég "érdekes" volt. Az ebédlõ asztaloknál egy idõben négy osztálynak négy különbözõ óra "ment". Mi nem ismertük a gyerekeket, õk nem ismerték egymást, meg minket sem, de tele voltunk lelkesedéssel.

Hamarosan az esõ (és a tábor lepusztult állapota) elûzött minket a napközis táborból. De az Ady Mûvelõdési Ház befogadott minket. Némileg izgultunk, hogy azt hogyan fogjuk "lelakni". Az még nagyon új volt. De egy osztálynak egy külön helyiség - maga a mennyország! Szeptember 23-ra - VÉGRE! - elkészült az ISKOLA. De romokban hevert. Az ajtókat nem lehetett becsukni, vagy ha mégis, többet nem nyílt. Minden szögletben folytatódtak az építõipari munkálatok. A víz csöpögött - vagy nem is folyt. A tetõ beázott. Frissen mázoltan ragadt minden. De a MIÉNK volt és jó volt. Lassan elkezdtünk iskolának kinézni. Néhány osztály még kénytelen volt busszal más iskolába járni, mert kiderült, hogy a SZÉP ÚJ iskolánk KICSI. igy aztán elkezdték a szabad területeket befalazni...
Kezdetek
"Az iskola épülete jó nagy, de az elsõ emeleten az Orosz Zsuzsa néni terme mellett a felvezetõ lépcsõn, az ajtó mögött nem tudom, mi van. Én arra lennék kíváncsi, hogy hány terem van az iskolában, de még nem gondoltam rá, hogy megszámoljam."
Juhász Ádám 6.f


Kezdetek

"Azért szeretem a Bõrfestõt, mert sokat foglaikoznak velünk."
Görög Dorottya 2.c


"Az én iskolám nagyon jó, mert segítenek, ha baj van."
Makai Csaba 7.b


"Szeretem a Bõrfestõt, mert egybõl befogadott."
Lautner Kitty 7.b

Kezdetek